Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetAz államfő újra jelöl A köztársasági elnök ma állít jelöltet az állampolgári jogok országgyűlési biztosának posztjára, döntését a Sándor-palotában ismerteti a parlamenti pártok frakcióvezetőivel. Sólyom László korábbi jelöltjét, a volt adatvédelmi biztos Majtényi Lászlót az Országgyűlés egy hete nem választotta meg ombudsmannak. Az államfő a jelölés előtt nem egyeztetett a pártokkal, s a jövőben sem kíván változtatni ezen a gyakorlaton. (MTI) MNB: ellenzéki siker Tegnap elfogadta a parlament azt az ellenzéki indítványt, amely alapján az Országgyűlés választja meg a jövőben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának tagjait. A hatályos törvény szerint a felügyelőbizottság elnökét és három tagját az Országgyűlés választja, a testület tagja továbbá a pénzügyminiszter képviselője és a miniszter által megbízott szakértő. A módosítással már csak a parlament választaná meg a tagokat. (MTI) Vajdasági kérés A szerbiai kormánykoalíciót vezető Demokrata Párt által felkínált háromnál több szavatolt vajdasági parlamenti hely illeti meg a délvidéki magyarságot – hangzott el a négy délvidéki magyar párt vezetőinek egyeztető megbeszélésén. A pártok megemelnék a vajdasági kisebbségeknek járó garantált helyek számát, amely a demokrata párti javaslat szerint 12 lenne, hogy a magyarok a számarányukhoz közelebb álló képviselethez jussanak. (MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!