Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetSzigor a határnál Nyilatkozatot kell tennie holnaptól az Európai Unió területére lépő vagy onnan távozó utazónak, ha tízezer euró vagy annál nagyobb összegű készpénzt tart magánál – emlékeztetett az Európai Bizottság tegnap. Mint Kovács László adó- és vámügyi biztos kiemelte, az intézkedés bevezetésének célja az unió biztonságának megszilárdítása, a pénzmosás, a terrorizmus és az egyéb bűncselekmények elleni fellépés támogatása. (MTI) Menekültközpont Budapesten Budapestre telepíti az ENSZ a Menekültügyi Főbiztosság új adminisztratív és szolgáltatóközpontját. Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a központ elhelyezéséért négy város volt versenyben, Budapest mellett Bukarest, a malajziai Kuala Lumpur és az indiai Chennai. (MR) Robbantás Libanonban Robbantásos merényletben életét vesztette tegnap Válid Eido libanoni kormánypárti képviselő és még legalább kilenc ember – közölték biztonsági források. A tájékoztatás szerint a robbanás a bejrúti tengerparti sétány közelében történt, egy vidámpark és a hadsereg sporttelepe mellett késő délután. Egy parkoló autó alatt helyezték el a merénylők a pokolgépet. (MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!