Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetFoley bírálata Magyarország az utóbbi időben sokkal rosszabbul teljesít a gazdasági átláthatóság tekintetében, mint öt-tíz évvel ezelőtt. Ez azért is fontos, mert az ország több befektetőt vonzhatna – mondta tegnap April H. Foley amerikai nagykövet, aki szerint már nyolc ország budapesti diplomácia-képviselete dolgozik együtt az átláthatóbb közigazgatás elősegítéséért. Foley hozzátette: az adórendszer sem ösztönzi a magyarországi befektetéseket. (MTI) Védekezés az áramszünet ellen Várhatóan júliusban pályázatot ír ki a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt. a nyári és a szeptemberi csúcsidőszakokra szóló belföldi vagy külföldi villamosenergiatartalék-kapacitásra az áramszünetek elkerülése érdekében – jelentette be Vinkovits András, a társaság vezérigazgatója. A nyári hónapokban a légkondicionálók bekapcsolása, tavasszal és kora ősszel pedig a karbantartások miatt meglehetősen kevés a tartalék a villamosenergia-rendszerben. (MTI) Alkotmánysértés Alkotmánysértő az a tizennégy évvel ezelőtti törvénymódosítás, amelyben úgy csökkentették az özvegyi nyugdíj feléledését 15-ről 10 évre, hogy nem voltak tekintettel azokra, akiknek a jogszerzése akkor már folyamatban volt – áll az Alkotmánybíróság hétfői határozatában. Az Országgyűlés eszerint mulasztásos alkotmánysértést követett el. (MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!