Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetProvokáció? Vlagyimir Putyin orosz államfő provokációnak tartja, hogy az Egyesült Államok Kelet-Európában tervezi kiépíteni rakétaelhárító rendszerét – számolt be a múlt heti G8-csúcson folytatott tárgyalásairól a londoni parlament alsóházának Tony Blair brit kormányfő. Szerinte az ügyről több éve folyik a vita, ezért nem hihető, hogy Oroszországot meglepetésként érte a terv. Blair további kifejtés nélküli azt mondta, fontos e kérdésre „más ügyekkel összefüggésben tekinteni”. (MTI) Kárrendelet A termelőket ért vis maior okozta kár igazolásáról jelentetett meg rendeletet a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Az igazolás alapján az eredeti támogatásra lesznek jogosultak a termelők. A személyes problémákat az illetékes hatóság, a természetieket a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal igazolja. Az igazolást a kár bekövetkezte után harminc napon, legfeljebb hat hónapon belül kell beadni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. (MTI) Sikeres fúrások A Mol és a Magyar Horizont Energia Kft. közös kelet-tiszántúli kutatási programjában eddig három kutatófúrás talált földgázt – közölte a Mol. A készletek pontos mennyiségének meghatározása még zajlik. A projekt megtérülési mutatói várhatóan nagyon kedvezőek lesznek, a társaságok arra számítanak, hogy az első két kút termelésbe állítása akár az idén megtörténhet. (MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!