Egy híján húsz évet töltött kómás állapotban egy lengyel férfi. Amikor visszanyerte öntudatát, meglepődve tapasztalta, hogy hazájában időközben a demokrácia vette át a kommunizmus helyét – adta hírül a távirati iroda lengyel sajtóértesülésekre hivatkozva. Jan Grzebski 1988-ban, egy baleset következtében került öntudatlan állapotba. Orvosai csak két-három évet jósoltak neki. A most 65 éves vasutas életét felesége mentette meg. Egy csapat tapasztalt ápolóéval felérő szakértelemmel gondoskodott a férjéről, és hogy a felfekvéseket megelőzze, minden órában változtatta a beteg testhelyzetét – írta az egyik lengyel napilap.
„Amikor kómába estem, a boltokban csak teát és ecetet lehetett kapni, a húst jegyre adták, és a benzinkutaknál hatalmas sorok kígyóztak. Most pedig azt látom, hogy az emberek mobiltelefonnal járnak-kelnek az utcán, az üzletekben pedig annyi az áru, hogy szinte beleszédülök” – álmélkodott Grzebski. Az eltelt idő alatt mind a négy gyermeke megházasodott, és született tizenegy unokája.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról