Nem nyújtanak érdemi segítséget a tavaszi rendkívüli fagyok által okozott természeti katasztrófa enyhítésére az eddig bejelentett kormányzati intézkedések, amelyek máig csak ígéretek maradtak, konkrét segítséget nem kapott senki – mondta Jakab Ferenc, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei demonstrációs bizottság elnöke. A termelők képviselője jelezte: a mai kibővített elnökségi ülésükön döntenek arról, hogy július 25–26–27-én félpályás útlezárással nyomatékosítják követeléseiket a záhonyi határátkelőnél. A demonstrációs bizottság vezetője elmondta: e lépéssel kénytelenek jelezni a kormánynak, hogy – uniós társaikkal szemben, akik már megfelelő támogatáshoz jutottak – a magyar gazdák nem tudnak a katasztrofális helyzetből segítség nélkül kilábalni.
A termelők petíciójára adott agrárminiszteri válasz Jakab szerint köszönő viszonyban sincs az elvárásokkal. Így Gráf nem tér ki a művelési költségek egy részét fedező támogatási kérelemre, nem ejt szót a gazdák által felvetett ideiglenes járulék elengedésről, s a hitelek átütemezési lehetőségéről sem tesz említést. Tehát – foglalta össze Jakab Ferenc –, az agrártárca teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a gyümölcstermelők segélykiáltását. Hozzátette: amennyiben a háromnapos figyelmeztető demonstrációra sem figyel fel a kormányzat, úgy a szeptemberi almaszedés helyett – hiszen a termést elvitte a fagy – már azt tervezik, hogy demonstrációval négy határátkelőnél hívják fel a gondokra a figyelmet.
A szakmai szervezetek által felmért területeken a fagy okozta károk összege csak a gyümölcsösök esetében meghaladja a 45 milliárd forintot, ám a tavaszi aszállyal együtt a kiesés mértéke már elérheti a százmilliárd forintot is. Jakab Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint 13 300 termelőt érintett a kilencven-százszázalékos kárt okozó fagy, ami csak a gyümölcsösökben mintegy 14,5 milliárd forintos veszteséget okozott. A helyzet kritikus voltát ecsetelve a szakember hozzátette: a gazdálkodók egész télen dolgoztak a jó termés érdekében, ám a virágzás idején bekövetkezett fagyok miatt bevétel nélkül maradnak, viszont az ültetvényeket tovább kell gondozniuk a jövő évi betakarításig. Mindez nemcsak a permetezés és a talajművelési költségei miatt jelent óriási problémát, emellett az alkalmazottakat sem tudják kifizetni.
Jakab Ferenc úgy látja: a központi kárenyhítési rendszerhez való csatlakozási lehetőség megteremtése – amit az állam ajánlott fel a gazdáknak – csupán szépségtapaszt jelenthet. Az alapban alig 300 millió forint van, s a jövőre vonatkozó ígéretek is csak ötmilliárdos kormányzati hozzájárulásról szólnak, ráadásul ahhoz a bevétel nélkül maradt gazdák befizetését is elvárják. Jakab arra is kitért, hogy miközben a hasonló cipőben járó lengyel gazdák szinte azonnali segítséget kaptak, a magyar termelők a mai napig is csak az ígéretekkel kénytelenek beérni, például a támogatott hitelek tekintetében is.
Versenyt úsztak az elszabadult kukák a pécsi villámárvízben + videó
