A baranyai megyeszékhelyre tegnap tíztagú delegáció érkezett a kínai Csöcsiang tartományból. Látogatásuk célja a gazdasági kapcsolatok erősítése mellett a pécsi Európa kulturális fővárosban való kínai részvétel lehetősége volt. Nem kizárt, hogy több magyar, illetve horvát város mellett egy kínai tartomány is bekapcsolódik a pécsi kulturális programba. A megyeszékhelyen a dél-dunántúli régió, valamint a város vezetőinek, képviselőinek részvételével zajlott tanácskozáson ugyanis a Kínai Kommunista Párt Csöcsiang tartományi bizottságának párttitkár-helyettese, Hszia Pao-lung ezt helyezte kilátásba. A kínaiak úgy vélik, ha a tartomány bekapcsolódik a 2010-es programokba, akkor a pécsi kínálat is színesebb lehet, az elképzelésről azonban további egyeztetéseket szorgalmaznak.
A dél-dunántúli térség már évek óta kapcsolatban van a jelentős iparú tartománnyal, amely az ázsiai ország leggazdagabb, leggyorsabban fejlődő területe, s lakossága több mint négyszerese Magyarországnak.
A találkozó kulturális vonatkozásain túl a gazdasági kapcsolatok is napirendre kerültek. Wekler Ferenc, a regionális fejlesztési tanács elnöke szerint jelentős hatással lehet a Dél-Dunántúlra a további együttműködések keresése.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
