Szombaton Egerben tartotta az Árpád vérei, avagy a nemzeti összefogás társasága negyedik országos kormányellenes demonstrációját. A líceum és a székesegyház közötti Eszterházy téren összegyűlt tömeg a kormány lemondását követelte, az előadók pedig időközi parlamenti választások kiírása mellett álltak ki. – Heves megye székhelye még mindig a kizsákmányoló Kádár-utódok fellegvára, a nemzetnek pedig nincs szüksége kapzsi kormánypárti politikusokra sem megyei, sem országos szinten. A társadalom többsége szerint nemkívánatos személy a hazugság árán hatalomra jutott, a miniszterelnökségéhez foggal-körömmel ragaszkodó, mégis halálraítéltként rettegő Gyurcsány Ferenc – hangoztatta Sziki Károly, a Kisgazda Polgári Egyesület megyei elnöke. A következő szónok, Bakos Batu kiemelte: „első államalapítónk esküt tett a koronára, nemzetünknek ajánlotta szolgálataival együtt, s akik ma ezt tagadják, azok árulók”. Sajnos ismét nehéz időket élünk – tette hozzá –, ám a nemzet fejét nem lehet igába vonni hosszú időre, a magyarságtudat mindennél erősebb. Még akkor is, ha ezt Gyurcsány Ferenc és baráti köre nem érzékeli.
A rendezvényen – ahol fellépett Waszlavik Gazember László előadóművész is – elhangzott, hogy a koalíciónak sem múltja, sem legitim jelene, sem jövője nincs, de nem távozhatnak a hatalomból úgy, hogy előtte ne számoltatná el őket a megalázott nép.
Pfizer botrány: bajban van Ursula von der Leyen, szerinte Putyin keze van a dologban
