A szakma ellenzi az ingatlanadót

Bodacz Péter
2007. 07. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakma egyöntetű álláspontja, hogy a 2009-től tervezett értékalapú ingatlanadó nem megvalósítható a kormány által elképzelt módon, azt ingatlankataszter hiányában ilyen rövid idő alatt nem lehet bevezetni – jelentette ki az ingatlanparlament elnöke, az ősszel Budapesten megrendezendő RealEast Expo nemzetközi ingatlanbefektetési szakkiállítás beharangozó sajtótájékoztatóján. Borsi László szerint az ingatlankataszter elkészítése három évet vesz igénybe és néhány milliárd forintba kerül, hiszen ahhoz a településeket övezetekre kell osztani, és az így kialakult értékhatároknak megfelelő szorzókkal lehet csak a négyzetméterekhez tartozó – tehát területalapú – adót igazságosan kiszámítani.
Mint fogalmazott, lehetetlen a 4,2 millió magyarországi lakás értékét felbecsülni alig másfél év alatt, ráadásul bizonyára sokan fogják peres úton is megtámadni az értékbecslést, ami ugyancsak sok időt vehet igénybe. – Nem világos, hogy az önkormányzatoknak kötelező lesz-e bevezetni az ingatlanadót, vagy sem. Ugyanakkor kérdés az is, hogy a 2009-ben bevezetendő új adónemet elbírja-e a lakosság – hangoztatta a szakember.
Azt egyelőre nem tudni, hogy az ingatlanadó milyen hatással lesz a piacra, a RealEast Expo szervezőinek azonban nem titkolt szándéka, hogy az eseménnyel a dinamikusan fejlődő kelet-közép-európai térség ingatlanbefektetési központjává tegyék hazánkat. A szeptember 27–30. között megrendezendő kiállítás a környező országokban már működő, hasonló nemzetközi bemutatók magyar megfelelője lesz. Mint azt Sztranyák József, a Magyar Ingatlan Tanács elnöke, a RealEast vezérigazgatója közölte, a szakmai találkozón minden hazai régió 20 négyzetméteren, ingyenesen mutatkozhat be, és várják a megyei jogú városokat is. – A piac és a szakma érdeklődését jól mutatja, hogy a 8 ezer négyzetméteres SYMA-csarnok fele már elkelt, számos európai országból és a tengerentúlról is vannak érdeklődők.
Ide tartozó hír, hogy az Ecostat gazdaságkutató intézet legfrissebb felmérése szerint a gazdaság lassulása az ingatlanpiacra is kedvezőtlen hatást gyakorol, lanyhult a kereslet a fővárosban és az agglomerációban a lakások és az építési telkek iránt. Visszaesett az új otthonok építésének üteme is. Amíg 2004-ben 44 ezer lakás épült az országban, addig az elmúlt évben 34 ezer, az idén pedig 32 ezer otthon fölé kerülhet tető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.