Gyakorlatilag az aratás végén járunk, eddig komolyabb gondok nem voltak – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára. Az őszi árpa kivételével – amely így is mintegy tíz százalékkal kevesebb a tavalyinál – idén lényegében minden terményből az FVM előzetes várakozásainál kevesebbet takarítanak be. Leginkább az őszi búza termésátlaga csökkent. Eddig az 1,1 millió hektáron elvetett kenyérgabona 82 százalékát aratták le. A termésátlag hektáronként 3,6 tonna lesz, az előzetes várakozásoknál mintegy 300 ezer tonnával kevesebb, négymillió tonnás termésre lehet számítani. Jelenleg a szabadpiacon a búza tonnáját 40–42 ezer forintért vásárolják, szemben a tavalyi 26 500 forinttal. Benedek Fülöp szerint mindez nem indokolja a pékek által beharangozott mintegy 30 százalékos kenyéráremelést, mivel a búza a kenyér önköltségének csak 26-27 százalékát teszi ki. A pékek egyébként nemcsak a búza drágulását említették az okok között, hanem a drasztikusan dráguló energiát, illetve az adó- és járulékemelések nyomán megnövekedett élőmunka-terheket is.
Tekintettel arra, hogy a minisztérium eredetileg holnapig adott határidőt az újból megnyitott kárenyhítési alaphoz való csatlakozásra, Benedek jelezte, hogy abba mégis hétfő délutánig lehet belépni. Hozzátette: a fagykárok miatt megnyitott alaphoz időközben a már tavaly belépett 2400 gazdán felül további 4450 termelő csatlakozott. Ők összesen közel 450 millió forintot fizetnek majd be, a költségvetés pedig ugyanannyit tesz hozzá, így a kárenyhítési alapba egymilliárd forintnál is kisebb összeg gyűlik majd össze. Ehhez előzetes ígéretek szerint az agrártárca hozzátesz még legfeljebb ötmilliárd forintot, ám a szakállamtitkár jelzése szerint az összeg mértéke attól függ, hogy végül milyen tényleges károkat állapítanak meg. Szakmai szervezetek felmérése szerint az aszály- és fagykár országos szinten elérhette a 100 milliárd forintot.
PM Orban: Owning a Home No Longer Just a Dream
