Súlyos veszteséget szenvedtek a pakisztáni kormányerők, amikor egy lövöldözésben szombaton több golyót kapott, majd meghalt Harún Iszlám ezredes, a mecsetnél immár hat napja harcoló alakulatok parancsnoka. Hivatalos források szerint a zavargásoknak eddig 19 halálos áldozata volt, míg az iszlamisták vezére, Abdul Rasid Gázi hetvenre tette a számukat.
Pervez Musarraf pakisztáni elnök szombaton ultimátumot intézett az ellenállókhoz. Musarraf hangsúlyozta, hogy a kormánycsapatok mostanáig „nagy türelmet és önmérsékletet” tanúsítottak, tekintettel a mecsetben lévő nők és gyerekek biztonságára, akiket a pakisztáni hatóságok szerint túszként tart fogva a mecset vezető mollája, Gázi. Az elnök szerint 1300-an adták már meg magukat a radikális hitszónok követői közül. „Meg kell adniuk magukat, különben az a veszély fenyegeti őket, hogy meghalnak” – fogalmazott Musarraf.
Gázi a Vörös Mecsetből telefonon adott nyilatkozatában azt állította, hogy a Musarraf elleni pénteki merényletkísérletet a szentély elleni ostrom megtorlásának szánták. Kijelentette: „Elegendő élelmiszerünk, fegyverünk és lőszerünk van ahhoz, hogy még 25-30 napon át harcoljunk, és ezt is fogjuk tenni, ha Allah is úgy akarja.”
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
