Az energiapiac tervezett megnyitására való átállás miatt szünetelt a Tigáz Zrt. telefonos és internetes mérőállás-bejelentő szolgáltatása, a fogyasztókat emiatt azonban semmiféle károsodás nem éri – reagált a tiszántúli gázszolgáltató. A Hír TV egyik nézője két nappal ezelőtt ugyanis aggályát fejezte ki, hogy az ügyfélszolgálatok leállása miatt nem tudja határidőre bejelenteni a gázóra állását. Úgy tudta, hogy ha ezt nem teszi meg a megadott időpontig, akkor automatikusan átkerül a havi bediktálást választók közül az átalánydíjat fizetők közé. A Tigáz kommunikációs osztályán ez utóbbit cáfolták. A cég közleményében az áll, hogy azok az ügyfelek, akiknél a tervezett mérőállás-diktálás ezekre a napokra esik, az eredeti időponton túl három napig még következmények nélkül eleget tehetnek bejelentési kötelezettségüknek. Azoknak, akik ezt esetleg elmulasztják, a mostani időszakra a tavalyi fogyasztásához viszonyított átalányszámlát küldi ki a Tigáz Zrt., ami nem jelenti automatikusan azt, hogy a havonkénti diktálás helyett a részszámlás fizetési módot választók csoportjába kerül át az ügyfél.
Egy felmérésből kiderül, a magyarok többsége büszke a magyarságára














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!