Az ELTE-n mindenki fizet tandíjat

Hírösszefoglaló
2007. 07. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Habár Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azzal kampányol, hogy a tandíj a szegényeket segíti, s a diákok „legjobb” tizenöt százaléka egyáltalán nem fizet majd tandíjat, az ELTE bejelentette: a képzési hozzájárulás fizetése alóli mentesség mértékét a hallgatókra vonatkozóan nulla százalékban állapította meg. A szenátus felkérte az oktatási rektorhelyettest, hogy a hallgatói önkormányzattal együttműködve találjon megoldást az egyetemi hallgatók legjobban teljesítő öt százaléka számára a képzési hozzájárulás visszatérítésére.
A kicsit szemérmes megfogalmazás magyarul azt jelenti, hogy az ELTE új diákjai közül mindenki fizeti majd a tandíjat, s a legjobb eredményt elérő hallgatók öt százaléka talán majd egyszer, ha erre megfelelő megoldást talál az egyetem, visszakaphatja a már befizetett összeget. (Korábbi sajtóhírek egyébként arról szóltak, hogy az ELTE magasabb tandíjat akar szedni a hallgatóktól.) Gyurcsány Ferenc számtalan alkalommal kijelentette: a tandíj éppen hogy a szegényeket segíti, „mert az igazi igazságtalanság az, hogy az ingyenesnek gondolt felsőoktatásban Magyarországon szinte elvétve lehet csak találni olyan gyereket, aki alulról küzdötte föl magát”, éppen ezért „a legjobb tizenöt százalék tandíjmentes”.
A felsőoktatási törvény értelmében az egyetemek vagy a főiskolák a képzési hozzájárulás fizetésére kötelezett diákok legfeljebb 15 százalékát mentesítheti a díjfizetés alól.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.