Magyarország ma gazdaságilag, a biológiai megújulás szempontjából és lelki értelemben egyaránt gyenge ország, mivel jelenlegi vezetői csak kisszerű keretekben képesek gondolkodni, nem hisznek sem a magyar történelem, sem Magyarország jövőjének nagyszerűségében – nyilatkozta az erdélyi Krónikának Orbán Viktor. A kolozsvári napilap mai számában megjelenő interjúban a volt kormányfő kijelenti: „Az országot nem vezetheti olyan erő, amely elveszítette szavahihetőségét, és semmibe vette az embereket. Aki ezt megteszi, kiírja magát a demokratikus közösségből. Magyarországon nem lehet tartósan kormányozni a mostani antidemokratikus és népellenes módon külső támogatás nélkül. Márpedig miután a szovjet csapatok nincsenek itt, a demokráciaellenes kormányzás bukásra van ítélve, feltéve, hogy a polgárok nem adják föl demokratikus értékeiket” – állapítja meg Orbán Viktor, aki szerint a magyar kormánynak nincsenek nemzetpolitikai céljai, és nincs mit képviselnie a nemzetközi politikában. A Fidesz elnöke úgy véli, pártja küldetése felépíteni az erős Magyarországot, amely képes segítséget nyújtani a rászorulóknak, az autonóm, alkotó polgárok számára pedig teret nyitni. Hozzátette: készen áll a feladatra, hogy a Fidesz miniszterelnök-jelöltje legyen a következő választásokon.
Orbán szerint a Fidesz örült volna, ha összmagyar listát sikerül állítani Romániában az őszi európai parlamenti választásra. „Nem így történt, ezért nem tudok mást tenni – bár ezt örömmel is teszem –, teljes mellszélességgel támogatom abban Tőkés László püspököt, az erdélyi politika kiemelkedő és hiteles személyiségét, hogy Brüsszelben is elvégezhesse a rá váró munkát” – mondta a volt kormányfő.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
