Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára elmondta: az őszi árpa kivételével – amely így is mintegy tíz százalékkal kevesebb a tavalyinál – az idén lényegében minden terményből a tárca előzetes várakozásainál kevesebbet takarítanak be. Leginkább az őszi búza termésátlaga csökkent. Jelenleg a szabadpiacon a búza tonnáját 40-42 ezer forintért vásárolják, szemben a tavalyi 26 500 forinttal. Az államtitkár szerint ez nem indokolja a pékek által beharangozott mintegy 30 százalékos kenyéráremelést, mivel a búza a kenyér önköltségének csak 26-27 százalékát teszi ki. A pékek azonban a drasztikusan dráguló energiát, illetve az adó- és járulékemelések nyomán megnövekedett élőmunka-terheket is az árfelhajtó tényezők között említették.
Az aszály- és fagykár nyomán bekövetkezett alapanyaghiány, illetve a drasztikusan megemelkedett zöldség- és gyümölcsárak miatt kormányzati segítség nélkül a konzervipari vállalkozások hetven százaléka év végére csődöt jelenthet. Erről az ágazati szereplők tájékoztatták tegnap a sajtót. Az árualaphiány főként likviditási gondokat okoz, ami rontja a bankokkal szembeni pozíciókat, ezért a feldolgozók szeretnék átütemeztetni rövid távú hiteleiket, és erre az évre 50 százalékos állami kamattámogatást kérnének a kormánytól. A feldolgozók érdekvédelmi szervezeteinek vezetői szerint ha a hazai szereplők segítség nélkül maradnak, valószínűleg a társaságok nagy része csődbe jut. Ez nemcsak a 10-15 ezer dolgozót sodorná veszélybe, hanem a termelőket is.
Részletek a 11. oldalon
Heves viharok sújtják Európát + videó
