Súlyos veszély fenyegetheti azoknak az irakiaknak az életét, akik valamilyen formában együttműködnek a megszálló erőkkel – ez tűnik ki abból a hírből, miszerint Dánia titokban kimenekített Irakból mintegy kétszáz civilt egy olyan megállapodás révén, amelyben menedékjogot ajánlott fel az arab országba vezényelt dán katonák iraki tolmácsainak és egyéb polgári alkalmazottainak. A dán védelmi minisztérium szóvivője, Jacob Winther tegnap bejelentette: a kétszáz fős csoport utolsó részét szállító három katonai repülőgép péntek hajnalban távozott az arab országból. Mindeddig titokban tartották az egyezséget.
A dán katonákkal együttműködő iraki polgári személyek sorsa azt követően vált – hevesen vitatott – kérdéssé a skandináv országban, hogy a koppenhágai kormány idén bejelentette: augusztusban hazahívja a dél-iraki Bászrában szolgáló 480 fős dán csapatkontingest. A kabinet június végén közölte, hogy beutazóvízumot ajánl fel az érintett iraki civilek közül azoknak, akik erre igényt tartanak, illetve pénzügyi támogatást vagy dán misszióknál betölthető állást kínál azoknak, akik Irak térségében kívánnak maradni.
Több száz ingatlant zúzott le a vihar keleten + videó
