Hollandia az idén ünnepli a nemzeti hősként tisztelt Michiel De Ruyter admirális születésének négyszázadik évfordulóját. Az emlékévnek magyar vonatkozású eseménye is van, ezt szombat óta emléktábla hirdeti az admirális szülővárosában, Vlissingenben.
Amint az a flottafelvonulással egybekötött ünnepségen elhangzott: De Ruyter közbenjárásának köszönhetően 1676-ban visszanyerte a szabadságát huszonhat magyar protestáns lelkész, akiket hitük miatt ítéltek gályarabságra.
De Ruyter a XVII. században az akkor hét tartományból álló Holland Köztársaság admirálisaként a flotta parancsnoka volt. Az admirális tudott arról, hogy a Habsburg-uralom alatt álló Magyarországon sok református prédikátort gályarabságra ítéltek. Közülük huszonhatnak Nápoly közelében kellett megkezdenie büntetését, éppen akkor, amikor a tengerek fölötti uralomért a franciákkal csatázó De Ruyter is ott állomásozott flottájával. De Ruyter, aki maga is hithű református volt, elérte a nápolyi alkirálynál, hogy a magyar rabokat engedjék szabadon.
Az emléktáblát Szentiványi Gábor, Magyarország hollandiai nagykövete avatta fel Tánczos Ottó, a Hollandiai Magyar Szövetség elnöke és Tüski István hollandiai magyar református lelkész társaságában. Az eseményen és az azt követő koszorúzáson jelen volt Kelder admirális, a holland haditengerészet parancsnoka is.
Az emléktáblán arról is hírt adtak, hogy a tengernagy tette előtt tisztelegve 1895-ben a debreceni Nagytemplomnál felállították a gályarabok oszlopát.
Az emlékév március óta tartó hollandiai rendezvénysorozatának több eseményén magyar meghívottak is részt vettek.
A Fradi tizennégy játékosa, köztük kulcsemberek nélkül kezdte meg az edzőtábort
