Reflektorfénybe került a Magyar Koalíció Pártja (MKP) azt követően, hogy Duray Miklós, a párt stratégiai alelnöke nemrég megismételte korábbi vádjait, amelyek szerint Bugár Béla a kilencvenes évek elején egy titkosszolgálati ügynök jóvoltából lett a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, ezért akadályozta meg Bugár Durayt abban, hogy a prágai szövetségi gyűlésben ő legyen a magyar pártok közös frakcióvezetője. Duray visszatért a tisztújító közgyűlést megelőző vitákra, s újra elmondta: a volt mezőgazdasági miniszter, Simon Zsolt úgy lett az MKP rimaszombati járási szervezetének elnöke, hogy „megvásárolta” a küldötteket. Ezekről a vádakról az MKP elnöksége már korábban tárgyalt, s lezárták az ügyet azzal, hogy Duray elnézést kért. Simon Zsolt nem kíván „bírósági úton elégtételt követelni” Duraytól, „szavahihetetlennek” tartja a párt alelnökét, s a megoldást abban látná, ha Duray lemondana tisztségéről.
Bugár Béla Csáky Pál pártelnöktől vár megoldást, mert szerinte az új elnök „nem tudja kordában tartani Durayt”. Bugár szerint az „állandó és értelmetlen konfliktuskeresés árt a pártnak”, s attól tart, ilyen körülmények között nagyon meggyengülhet az MKP helyzete, s a szlovák pártokkal sem lesz képes együttműködni. „Amennyiben ez bekövetkezik, nem tudok eleget tenni ígéretemnek, hogy 2010-ben kivonulok a politikából, kénytelen leszek visszatérni” – mondta Bugár a TA3 szlovák televíziónak, mert nem akarja, hogy pártszakadásra kerüljön sor az MKP-ban.
Több mint tízezer riasztást kaptak a tűzoltók a vihar miatt
