A jelek szerint még mindig nem tudta lábon kihordani a kormányoldal Sólyom László köztársasági elnök vasárnapi nyilatkozatát a köztelevízióban. Nyakó István szocialista szóvivő odáig jutott, hogy kijelentette: „Az államfő szíve jobbra húz”. (Ezt ő, Nyakó István pontosan meg tudja ítélni, ő ugyanis Iustitia földi helytartója.) Én meg azt hiszem, Nyakó István ott rekedt a KISZ (mai nevén: Fiatal Baloldal) valamelyik továbbképzőtáborban, s az ott hallottak kibogozhatatlanul rátekeredtek, mint boldogtalan Laokoón trójai főpapra és két fiára a kígyók annak idején.
A tévébeszélgetés kapcsán megszólalt a szabad demokrata megmondóember, Horn Gábor is (ő mindig megszólal, és megmondja, mosolyt még sosem láttam az arcán). Szerinte az államfőnek nem feladata a kormányzati politikát kritizálni, ezt csak magánvéleményként teheti meg. Horn Gábor megmondó tehát tökéletesen ismeri az államfő munkaköri leírását. Gyurcsány Ferenc kormányfő ellenben bátran kurvaországozhat (a magyar hazáról van szó – a szerk.), elmondhatja mosdatlan őszödi beszédét, leterroristázhatja a szaúdi futballistákat, égetheti az EU-ban Magyarországot gátlástalan hazudozásaival.
És akkor itt van ez a két szervilis kengyelfutó. Nyakó István (a kutyámat nem bíznám rá) és Horn Gábor. Bejelentik, szájkosarat tennének a Magyar Köztársaság elnökére. Akinek amúgy a táskáját sem vihetné egyikük sem. Javasolnám a két gondolkodónak – kivált a mostani kánikula örvén –, merüljenek el egy kicsit valamelyik szökőkút vizében, s ott egymásnak bugyborékoljanak. A haza fényre derülne.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
