Idén a leglassabb gazdasági növekedés, a legmagasabb infláció és államháztartási hiány Magyarországon lesz – derül ki a Goldman Sachs (GS) befektetési ház legfrissebb jelentéséből. A kelet-közép-európai uniós tagállamokra vonatkozó elemzés szerint hazánk idei gazdasági növekedése 2,3 százalékos lesz, főként a vártnál kedvezőtlenebb beruházási adatok miatt. A jövő évre vonatkozóan valamivel gyorsabb, 2,7 százalékos bővülést jósolnak az elemzők. Mindkét adat messze elmarad a régió többi országának növekedési átlagától, amely a GS szerint idén 6,8, jövőre pedig 5,7 százalékos lesz. A térség éllovasának továbbra is Szlovákia számít, ahol ebben az évben 8,6, míg jövőre 7 százalékos fejlődés várható.
Az egy hónappal ezelőtt közzétett jelentéséhez hasonlóan a befektetési ház most is kételyeit fogalmazza meg a magyarországi reformokat illetően. A GS úgy véli, a 2010-es választások miatt 2008 után már nem lehet elkezdeni a jelentősebb reformokat, és a kormány most sem igyekszik, hogy a hátralévő bő egy évet kihasználja ebből a szempontból. A jelentés szerint emiatt veszélybe kerültek a 2009-es költségvetési célok.
Sorra támadják a kereskedelmi hajókat a húszik + videó
