Amikor eddig Magyarország úszó és/vagy vízilabda Európa-bajnokságot rendezett – 1926-ban és 1958-ban a vizes sportágak közösen, majd 2001-ben a pólósok, 2006-ban pedig az úszók egyedül –, helyszínként automatikusan adódott Budapest és a Margitsziget. A 2007. decemberi rövid pályás úszó kontinensviadalnak azonban már Debrecen lesz a házigazdája, és a város, kihasználva vadonatúj és pazar komplexumát, 2010-re újabb terveket szövöget: megpályázná a vízilabda Eb-t.
Méghozzá nem egyedül, hanem Nagyváraddal közösen. A történelmi Hajdú és Bihar megye így átmenetileg egészen új értelmezésben egyesülne Hajdú-Biharrá. A trianoni határnak éppen csak a túloldalán fekvő Nagyvárad az erdélyi és a romániai pólónak is központja, ennek fényes bizonyítékaként huszonegy év elteltével éppen idén sikerült megkaparintania a bajnoki aranyérmet – a csapat kapuját a legélesebb mecscseken a 90-es évek első felének sokszoros magyar válogatottja, Kuna Péter védte –, tavaly pedig már junior Eb-nek adhatott otthont a Körös-parti település. A felnőtt Európa-bajnokság ennél természetesen sokkal nagyobb dobás lenne. A megvalósulás persze még messze van, hiszen az ötlet is egészen új, erről Köpf Károly, a magyar szövetség főtitkára számolt be érdeklődésünkre: „Pénteken valóban Debrecenben jártunk dr. Martin György elnök úrral, itt találkoztunk a román szövetség főtitkárával, Nagyvárad alpolgármesterével, valamint a helyi önkormányzat sporttanácsosával, ekkor beszéltünk először a közös rendezésről. Egyelőre abban maradtunk, hogy szándéklevelet juttatunk el az európai szövetséghez, a LEN-hez, majd a pályázati anyagot idén kell benyújtanunk.” Az esélyeket latolgatni még korai és felesleges. Annyi mindenesetre tény, hogy a két ország közösködése a labdarúgó Eb kapcsán már felvetődött, ám az csak gondolatfoszlány maradt. Nem is ért többet annál. De talán nem kell ecsetelni, Debrecen és Nagyvárad minden tekintetben mennyivel közelebb van egymáshoz, mint Budapest és Bukarest.
Hamarosan indulhat a csődbe jutott utazási iroda utasainak kártalanítása
