Nyilvános levélben kért elnézést Pignitzky Péter azért, hogy hivatalos felmérőként két kilométerrel elmérte az április 15-én rendezett Debrecen maratoni távját.
„A pályát mint az IAAF/AIMS hivatalos felmérője én hitelesítettem. Sajnos egy fatális véletlen folytán, nem 500 méteren, hanem 471 méteren kalibráltam a műszeremet. Így a távot 2200 méterrel elmértem. Itt szeretnék a rendezőktől és a versenyzőktől elnézést kérni. Hibámról, tévedésemről értesítettem a Magyar Atlétikai Szövetséget, a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget, az Európai Atlétikai Szövetséget és az AIMS-t” – áll az MTI-hez eljuttatott levélben. (Az IAAF a Nemzetközi Atlétika Szövetség, az AIMS a nemzetközi maratoni és hosszútávfutó versenyek szövetsége – a szerk.)
A versenyt a kenyai Philip Serem nyerte 2:10:46 órás idővel. A 42,195 km-es távon ez kiváló eredménynek számít, 39,995 km-en már közel sem annyira.
Érdekes, hogy bár a malőr óta több mint három hónap eltelt, eddig senkinek nem tűnt fel a bizonyára sporttörténeti baki. Pedig valószínűleg nemcsak Serem rukkolt ki meglepően remek produkcióval, hanem a többiek is legalább hét perccel jobbat futottak az előzetesen elvárhatónál. Még szerencse, hogy Debrecen kapcsán most már sokkal inkább az előző hét végén kiemelkedő sikerrel lebonyolított U23-as Európa-bajnokság jut az eszünkbe, nem pedig az áprilisban megkurtított maratoni.
Wimbledon a következő döntésével tönkreteszi a gyerekek álmát?
