Emelkedéssel nyitott a hét

A pénteki pangás után óvatos élénkülés jellemezte a tegnapi napot a Budapesti Értéktőzsdén. Közepes forgalom mellett enyhe erősödéssel zárta a hét első napját a parkett, miközben kissé drágult a forint is.

Munkatársunktól
2007. 07. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jól kezdett, de végül kisebb hullámzás után végig a nyitóérték alatt maradt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe tegnap. A közepesnek mondható – 35,8 milliárd forintos – forgalom mellett végül 92,67 pontos emelkedéssel, 29265,84 ponton állt meg a BUX, ami a pénteki záróértékhez képest 0,32 százalékos erősödés.
A vezető részvények árfolyamai vegyesen mozogtak. A Mol-papírok értéke nem változott a péntekihez képest, 27850 forinton maradt, 18,7 milliárd forintos forgalom mellett. Mint azt Kovács Balázs, az OTP üzletkötője a távirati irodának elmondta: a befektetők új fejleményt gyanítanak az olajtársaság tulajdonosi struktúrájának alakulását illetően, ezért a kereskedés alakulását az olajpapír iránt érdeklődők várakozó álláspontja határozta meg. Az OTP árfolyama napközben elérte a 10739 forintot is, ami a bankpapír történetében újabb rekordnak számít. Az OTP végül 11,7 milliárd forintos forgalomban 120 forinttal, 1,13 százalékkal 10700 forintra erősödött. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 0,71 százalékkal 976 forintra gyengült, forgalma 508 millió forintot tett ki, míg a Richter papírjai 20 forinttal, 0,05 százalékkal 38500 forintra drágultak, 368 millió forintos forgalom mellett.
A kisebb tőkeerejű cégek részvényei közül látványos erősödést és napközben csúcstámadást is produkáltak a Fotex és az Állami Nyomda részvényei. A Fotex 1000 forintos történelmi csúcs után végül 998 forinton, 1,42 százalékos erősödéssel zárta a napot, míg a nyomdapapírral 700 forintos – 5,22 százalékos – drágulás után 14100 forinton fejezték be a kereskedést.
Mindeközben alacsony forgalomban kissé erősödött a forint: délután az eurót 245,40–245,45 forinton jegyezték a pénteki 246,07– 246,17 után. Nemzeti valutánk 25 bázisponttal, 13,08 százalékra erősödött a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A forint a dollár ellenében is erősödött. Az amerikai devizát 179,90–180,80 árfolyamon jegyezték délután a pénteki 180,85–180,95 után.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.