Nem született megállapodás az észak-koreai nukleáris leszerelésről Pekingben zajló hatoldalú tárgyalásokon. Bár a phenjani rezsim a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a minap leállította hírhedt jongbjoni atomkomplexumát, a megállapodás hivatalosan is rögzíthetné az észak-koreai nukleáris létesítmények bevallását és a leállítás módját, annak ütemezését. Christopher Hill amerikai küldöttségvezető csütörtökön arról tájékoztatta a sajtót, hogy a felek – Észak- és Dél-Korea, Japán, Kína, Oroszország és az Egyesült Államok – úgy döntöttek, egyelőre nem állapítanak meg határidőket. Ugyanakkor elképzelhetőnek nevezte, hogy ez még az év vége előtt megtörténik.
A megállapodás hiánya meghiúsítani látszik a reményt, hogy áttörés következik be a tárgyalássorozatban. A héten a dél-koreai főtárgyaló, Csun Jung Vo még azt mondta, Észak-Korea késznek mutatkozott az év végéig bevallani és működésképtelenné tenni valamennyi atomlétesítményét.
Az észak-koreai külügyminisztérium közben tiltakozott amiatt, hogy Japán a hatoldalú találkozó alkalmával felemlegette az évtizedekkel ezelőtt elrabolt és Észak-Koreába hurcolt japánok ügyét.
Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek Angliában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!