Bár a megmozdulás ellendrukkerei csak néhány traktorra számítottak, a gazdakörök kimutatásai szerint ezer-ezerkétszáz elkeseredett termelő jelent meg a megmozduláson, ma pedig információink szerint még több résztvevő várható. A tiltakozás oka, hogy a termelők szerint az agrárkormányzat nem nyújt érdemi megoldást a fagykár okozta súlyos problémákra. Több mint tízezer család megélhetéséről van szó. A gazdálkodók jelentős része idén semmilyen bevételre nem számíthat, ám ennek ellenére folyamatos kiadást jelent számukra az ültetvények termőképességének fenntartása, és fizetni kell a korábban felvett hitelek törlesztőrészleteit is.
A demonstrálók hiába várták tegnap az agrártárca meghívott vezetőit. Gráf József földművelésügyi miniszter és Gőgös Zoltán államtitkár távolmaradását azzal indokolta a szaktárca, hogy újabb érdemi követelés nem merült fel. Információink szerint nem is kíván tárgyalni a kormányzat a gazdákkal. Emellett úgy hírlik, Gráf József Horvátországban nyaral. Ez utóbbi értesülést az agrártárca sajtóosztályán sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták.
Továbbiak a 13. oldalon
Donald Trump döntést hozott a háború utáni Ukrajnáról
