Für Lajos egy rádióbeszélgetés keretében azt mondta, hogy Magyarország védelmi állapota pillanatnyilag semmilyen; katonailag kiszolgáltatottá váltunk, ilyen értelemben egyenlők vagyunk a nullával.
Néhai Antall József kormányának honvédelmi minisztere valamelyest belelát a témába. Az ő idejében még katonát is lehetett látni az utcákon. Vagyis az ember bizonyos értelemben biztonságban érezte magát. Most gyakorlatilag nincs idehaza katonaság, a sorállományt leszerelték, behívások nincsenek, aki még hivatásos honvédként létezik a megmaradt laktanyákban babrál, illetve Afganisztánban, Boszniában és szerte a világban védi a magyar hont. Kétségbeejtő. Magyarországon ma – mint láthatjuk – a rendőrség kezében van a fegyver. Meg a gumibot, a vízágyú és a rendőrló. A rendőrség pedig a hatalmon lévő politika kezében van. Für Lajos arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországnak ma lényegesen kevesebb a katonája, mint a trianoni békediktátum utáni magyar hadseregnek. Az persze kényszer volt, ránk erőltették…
Az országnak nincs védelme, kiszolgáltatottak vagyunk, lassan már a szúnyogokat sem tudjuk agyoncsapni, ha támadnak. Ez az utolsó stáció. Gyurcsány ugyan tavaly még elment Afganisztánba bohóckodni egy keveset (rohamsisakban, Skorpió géppisztollyal, revolverrel pózolt az utaztatott lakájsajtónak), a sosemvolt katona Szekeres hadügyér is hercigeskedik, ha meglátogatja a külföldön szolgáló magyar bakákat, de ez a lényegen nem változtat. Letettük a fegyvert. Csak a rendőröknél maradt.
Ma sem ússzuk meg, hullámban érkeznek majd a zivatarok
