Gyurcsány páncélautójáról vitáznak a pártok

MTI
2007. 07. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyarországi radikális csoportok tevékenysége erősödött – Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint ez is indokolja páncélozott autók beszerzését. Mint ismert, a Köztársasági Őrezred kockázatelemzése alapján adott engedélyt a kormány két 50 millió forintos páncélozott autó beszerzésére. A Fidesz nyomban tiltakozott a luxuskiadás ellen. Nyakó István erre válaszul tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: a tavaly októberi „zavargások” idején két luxus páncélautó szállította Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. A szocialista szóvivő azt is közölte, hogy a megnövekedett biztonsági kockázatra való hivatkozással béreltek ősszel két BMW-t a Fidesz elnökének. Hozzátette: ezen „ismert plebejus márka” bérleti díja havi négymillió forint. A mostani luxusautó-beszerzést viszont azzal indokolta, hogy erősödött a radikális csoportok tevékenysége.
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője kifejtette: az állami beszerzés valódi indoka az, hogy Gyurcsány Ferenc elveszítette arányérzékét, ezért költ a kormány az adófizetők pénzéből páncélozott luxusautóra. Szijjártó felháborító arcátlanságnak nevezte, hogy miközben napról napra újabb megszorítások és áremelések nehezítik a családok életét, a kormány Gyurcsány számára 50 millió forintos páncélozott luxusautó beszerzését határozta el. A Fidesz szóvivője úgy vélte, a kormány számára kínos vásárlás indokolására ismét a többszörösen lejárt szavatosságú hazugságot, a terrorfenyegetettséget hozták fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.