Hat hegymászónk a Gasherbrum I-en

Grimm Balázs
2007. 07. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét magyar hegymászók – Csollány Katalin, Sterczer Hilda, Ugyan Anita, Csizmadia Péter, Erőss Zsolt és Tarjányi István – érték el a 8068 méteres Gasherbrum I csúcsát magyar idő szerint tegnap 11 óra tájékán, Mécs Lászlóhoz hasonlóan oxigénpalack használata nélkül. A magaslatra első magyarként felkapaszkodó Mécs az alaptáborban maradt, ő tájékoztatta az expedíció sajtósát a történtekről.
„A tervezetthez képest négy órával később, hajnali kettőkor indult a csúcstámadás, a késés oka az erős szél volt, ami a 7200 méteren lévő 3-as tábor sátrait veszélyeztette. Az úton már ragyogó volt az idő, a haladást leginkább a nagy hó nehezítette. Az indulók közül Juhász Bálint és Vörös László visszafordult, a többiek, köztük a három lány pakisztáni idő szerint két órakor érték el a csúcsot” – mondta Mécs. A sikert beárnyékolja, hogy a magyarok alatt kapaszkodó cseh expedíció egyik tagja balesetet szenvedett, és meghalt.
Honfitársainknak most gyorsan le kell bontaniuk mind a négy tábort, mert szerdán már megérkeznek a teherhordók, csütörtökön pedig indulnak a következő cél, a 8611 méteres K2 felé.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.