Mihai Razvan Ungureanu volt román külügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, idén július elsejéig megoldás születik a magát multikulturálisnak nevező Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) feliratait illetően. Az ígéretből azonban semmi nem valósult meg, s ez a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) számára elfogadhatatlan. A BKB hét végi közleményében „visszataszítónak tartja”, hogy a magyar tagozat vezetése nem tiltakozik a kialakult helyzet ellen, mi több, az európai fórumok előtt zajló tiltakozások beszüntetésére szólít fel. A szervezet élesen bírálja Magyari Tivadar rektorhelyettest, aki a kolozsvári egyetem honlapján a valóságtól eltérő képet fest a történésekről. Egyrészt tagadja, hogy a magyar karok létrehozására több részletes terv is született, másrészt azt állítja, hogy „az elmúlt években (…) részleges elmozdulás volt a többnyelvű környezet irányába”. A BKB közleménye szerint a valótlan állítás azt mutatja: a rektorhelyettes és társai nem az erdélyi magyarság érdekeit képviselik. Magyari az MTI-nek elmondta: nem kíván vitába bonyolódni a BKB-val, hiszen pontos stratégiát követnek a problémák kezelésére.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság követeli, hogy 2007. augusztus 31-ig kerüljenek ki a magyar feliratok a BBTE falaira, ellenkező esetben a szervezet önerőből fogja elhelyezni azokat. Továbbá az egyenlőség elvének betartására való tekintettel felkéri az BBTE vezetőségét, hogy az egyetem központi épületének első emeleti folyosóján elhelyezett I. Ferdinánd román király és Mária királyné mellszobraihoz hasonlóan, a második emeleti folyosóra helyezze el Ferenc József osztrák császár, magyar király, illetve Erzsébet királyné mellszobrait.
Medvegyev elárulta, mire készül Oroszország
