Ismét Vlagyimir Putyin elnökkel találkozik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kétoldalú megbeszélésekre információink szerint ma a késő esti órákban kerül sor a mordvinföldi Szaranszkban, ahol magyar–orosz–finn csúcstalálkozót tartanak a finnugor fesztivál megnyitóján. A Világgazdaság című napilap úgy tudja, az újabb Putyin–Gyurcsány-tárgyaláson terítékre kerülhetnek olyan oroszországi vállalati ambíciók is, amelyekhez a cégek Putyintól várhatnak segítséget. Az orosz állami vasút például szívesen megvenné a MÁV Cargót, az energiacégeket pedig érdekelheti a magyar állami szándék a Mol–OMV-csatározás kapcsán – írja a lap.
Az észt sajtó „csonka” csúcsról cikkezik, az MTI által idézett, Postimees című tallinni lap arról írt, hogy Moszkva az „Oszd meg, és uralkodj!” elvet követve Észtország külpolitikai elszigeteltségére törekszik, egyebek mellett azzal, hogy a találkozóra nem hívta meg az észt miniszterelnököt. Marko Mikhelson, az észt törvényhozás uniós bizottságának vezetője ezért mordvinföldi útjuk lemondására szólította fel Tarja Halonent és Gyurcsány Ferencet. Hasonló álláspontot fogalmazott meg Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke is, kifogásolva a magyar kormányfő vizitjét. Gyurcsány levelet írt Andrus Ansip észt kormányfőnek, amelyen arra kérte kollégáját, hogy a finnugor találkozóról visszatérve megoszthassa vele személyes tapasztalatait.
A Magyar Nemzet egyébként ezúttal sem kapott meghívást a miniszterelnök sajtókíséretébe, amelyben jelen van viszont – többek között – a Népszabadság, a Klubrádió, a TV2 és az Info Rádió munkatársa.
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
