Izrael fegyvereket szállít a Fatahnak

Munkatársunktól
2007. 07. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Izrael folytatja a palesztinokat megosztó politikáját. Erre utal, hogy egy tegnapi sajtójelentés szerint izraeli jóváhagyással jutott hozzá ezer darab M16-os gépkarabélyhoz a palesztin elnök alá tartozó biztonsági szolgálat. A Háárec című izraeli napilap csütörtöki számában közölt értesülés szerint az amerikai gyártmányú fegyverek valamikor július elején érkeztek Ciszjordániába – a jordán határon keresztül – azzal a céllal, hogy elejét vegyék a Hamász esetleges hatalomátvételi kísérletének a Jordán folyó nyugati partján. A lap úgy tudja, a felek megállapodtak arról, hogy hallgatnak az ügyletről, nehogy még jobban meggyengítsék az iszlamista Hamásszal ádáz hatalmi harcba bonyolódott Mahmúd Abbász palesztin elnök pozícióját. A Háárec szerint évek óta nem érkezett ilyen jelentős fegyverszállítmány a palesztin területekre.
Izrael és a nemzetközi közösség egyaránt azon van, hogy pénzzel, fegyverrel és politikai eszközökkel is erősítse a demokratikusan megválasztott Hamász júniusi gázai hatalomátvétele óta csak Ciszjordániát ellenőrző Abbász helyzetét. Megfigyelők ugyanakkor rámutatnak: Abbász és a Fatah mozgalom erősítése ebben a kontextusban inkább a palesztin egység aláásását szolgálja, amely hosszú távon lehetetlenné teszi majd a palesztin állam létrehozását, amellyel a nemzetközi közösség hosszú évek óta kecsegteti őket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.