(Pozsony)
Ján Slota, a szélsőségesen nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerint a „szlovákok már egy kicsit megkukultak a demokráciától”. Ezért azt javasolja pártja, hogy alakítsák át Szlovákia területi elrendezését, és az eddigi nyolc kerület helyett hármat hozzanak csak létre, de azok élén se az önkormányzatok, illetve megyei elnökök lennének, hanem „a kormány, illetve az állam érdekeit képviselő ispánféleségek”.
Slota valószínűleg azért gondolkodik így, mert az EU régiófejlesztési alapjaiból a 2007–2013-as időszakra szánt támogatásokat közvetlenül ezek az önkormányzati szervek szeretnék lehívni. A régiók képviselői – összhangban Brüsszellel – azt állítják, jobban tudják, mire van szüksége egy-egy megyének a felzárkózáshoz, mint a központi hatalmat képviselő építésügyi és régiófejlesztési minisztérium.
A pártelnöki kifakadás mögött az állhat, hogy a kormánykoalíciós szerződés értelmében az SNS felügyelheti a tárcát, amelynek az élére Slota egy „szürke eminenciást” delegált. Marian Janusek, Zsolna városi hivatalvezetője a szlovák sajtó szerint Slota bábfigurája. A pártelnök közvetlenül a választások után ígérte meg híveinek, hogy olyan minisztériumokat foglalnak el, ahol „eddig a magyarok basáskodtak, de mi majd megmutatjuk nekik, ki az úr Szlovákiában”. A megyék és a SNS csatája egyelőre annyi eredménnyel járt, hogy Brüsszel nem fogadta el Szlovákia nemzeti referenciatervét
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
