Kállai Ernő határidőt szab a Háznak

MTI
2007. 07. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy esztendőn belül egyértelmű állásfoglalást vár a kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatban Kállai Ernő nemzeti és etnikai biztos. Az ombudsman szombaton az I. Vámospércsi Nyári Egyetem keretében rendezett fórumon beszélt erről. Kifejtette, szeretné elérni, hogy a döntéshozók egy éven belül mondják ki, mit kívánnak tenni a kisebbségek parlamenti képviseletének megvalósításáért, vagy tegyék egyértelművé, hogy nem lesz képviseletük, s akkor azt vegyék is ki az alkotmányból. A kisebbségi ombudsman elmondása szerint ehhez jogalkotási javaslatot is készít. A kisebbségi törvényről szólva Kállai úgy nyilatkozott: jó hogy van, ám azt be is kell tartani. A roma szervezetek első embereinek „pártosodása” kapcsán megjegyezte, hogy a szóban forgó vezetők így nem függetlenek, mert nem a roma szervezeteket, hanem saját pártjaikat képviselik. – Akkor lesz tényleges képviselet, ha saját egzisztenciával rendelkező emberek lépnek a politika színpadára – tette hozzá Kállai Ernő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.