Keletre költöző nyugati pénzintézetek

Munkatársunktól
2007. 07. 23. 12:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dollármilliárdokat takarít meg évente a különféle tevékenységek külföldre szervezésével a pénzügyi szektor, melynek fő célterülete India és Kína – derül ki a Deloitte Touche Tohmatsu legfrissebb tanulmányából. Az elemzés szerint a vállalati tevékenységek egy részének külföldre szervezésével idén – a tavalyi ötmilliárd dollárral szemben – kilencmilliárd dollárt takarított meg a pénzügyi ágazat.
Az utóbbi négy esztendőben 18-szorosára növekedett a tevékenységáthelyezés révén foglalkoztatott alkalmazottak száma. A pénzügyi szektor megtakarításai eközben ugrásszerűen növekedtek: miközben 2003-ban a félmilliárd dolláros költséglefaragás mellett még csak 150 főt tett ki a kiszervezett munkaerő, addig mára az állomány létszáma eléri a 2700 főt, az alacsonyabb bérű országokban foglalkoztatottak aránya pedig három százalékról hatra növekedett. A legnagyobb pénzintézetek háromnegyedének van külföldre kihelyezett tevékenysége; ez az arány 2001-ben még csak egytized volt – mutat rá a Deloitte jelentése, amely leszögezi: a brit és az amerikai bankok, tőkepiaci intézmények állnak az élen. Az átcsoportosításokkal a pénzintézetek fele költségeinek több mint 40 százalékát takaríthatja meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.