Tizenhárom esztendő elteltével új program kidolgozásán fáradoznak a német kereszténydemokraták. Ennek szükségszerűségére a 2005-ös parlamenti választás után döbbent rá a CDU, tekintettel a vártnál sokkal rosszabb eredményre, amely a szociáldemokratákkal koalícióra kényszerítette a pártot, bár a kancellárt Angela Merkel személyében ők adják. 2009-ben lesz újra választás, a kortesidőszakot a CDU már az átalakított alapértékekkel kívánja megvívni. A kilencvenegy oldalas tervezetet a decemberben sorra kerülő pártkongresszusnak kell véglegesítenie. Az elkövetkező hetek során a CDU bázisa regionális konferenciákon kap lehetőséget arra, hogy kiegészítő javaslatokat tegyen. A programtervezet hitvallást tesz a keresztényi emberkép mellett, a házasságot és a családot a társadalom alapzatának tartja, központi súlypontként utal a szolidaritás, az igazságosság és a szabadság fontosságára, az „esélytársadalom” jelszavával a fiataloknak nyújtandó kilátások fokozását szorgalmazza és az „integráció országának” minősíti a köztársaságot.
„Patriotizmus nélkül egyetlen állam sem gyarapodhat” – hangoztatja a CDU, utal a németek történelmi vívmányaira, de ugyanakkor a nemzetiszocializmus szégyenteljes időszakára is. A bevándorlók integrálását politikai kulcsfeladatnak tekinti, amennyiben a külföldiek elismerik a demokrácia és a szabadság alapelveit és megfelelő nyelvtudásra tesznek szert. A család fogalmának értelmezésénél abból indul ki, hogy a szülők felelősségvállalása a gyerekekért, fordított formában is kötelesség.
A homoszexuális partneri kapcsolatokat a CDU elismeri, de azokat nem hajlandó egy síkra helyezni a házassággal, és ennek megfelelően elutasítja azok jogát gyerekek örökbefogadására. Határozott elképzelések vonatkoznak az óvodák ingyenes üzemeltetésére, a fiataloknak biztosított továbbtanulásra, függetlenül azok származására. Az államadósságok szigorú megfékezése, a közhivatali befektetések erélyes felülvizsgálata abban a tervben csúcsosodik ki, hogy a következő évtized során mind a szövetségi alkotmány, mind a tartományok alaptörvényei megtiltják további kölcsönök felvételét. A hajdani NDK területén létrejött tartományoknak folyósított külön juttatások 2020-szal végleg lezárulnak. A fokozódó terrorveszély kapcsán a kereszténydemokraták a „védekezésre kész demokrácia” mellett foglalnak állást és kiváltképp fenyegető helyzetben a hadsereg bevetését követelik az ország belterületén is. A környezetre vonatkozó veszélyeket a CDU a globális klímaváltozásra vezeti vissza, az üvegházhatást okozó gázkibocsátás radikális csökkentését, a természetes (szél, nap) energiafelhasználás növelését támogatja, de ugyanakkor megállapítja, hogy az atomenergiáról belátható időn belül nem lehet lemondani. Roland Koch, Hessen tartomány CDU-miniszterelnöke a tervezet bemutatása alkalmából Berlinben kijelentette: „A szabadság a központi téma, enélkül ugyanis csak csökkennének a társadalom előtt álló esélyek.”
László András értékelte a brüsszeli szavazást
