Több helyen korrigálják a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatását – jelentette be tegnap Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Kevesebbet kell majd fizetniük a betegeknek például bizonyos inkontinenciabetétekért, nadrágpelenkákért és ortopédiai eszközökért. Közölte: a változás körülbelül 1,5–2 milliárd forintos többletkiadást jelent. Ezzel egyidejűleg nagyszabású ellenőrzést is tartanak, bizonyos termékekből ugyanis meglepő mennyiséget rendeltek a betegeknek. – Vannak olyan kötszerek, amelyeket a gyártó ajánlása szerint három-négy napig kell a seben tartani, mégis annyit írtak fel belőlük egyes pácienseknek, hogy ötóránként cserélhették azokat – tette hozzá Horváth Ágnes.
Ismert, januártól drasztikusan csökkentették a gyógyászati segédeszközök – köztük az említett termékek – társadalombiztosítási támogatását. Most tehát arról van szó, hogy bizonyos esetekben ezt korrigálják. Az Orvostechnikai Eszközök Gyártóinak és Forgalmazóinak Szövetsége szerint az év eleji támogatáscsökkentés azt eredményezte, hogy rengetegen ellátatlanul maradtak, nem tudták ugyanis kifizetni a jelentősen megdrágult termékeket. A szervezet hétfőn azt közölte, hogy az Egészségügyi Minisztérium az általuk szükségesnek tartott korrekcióknak csak töredékét hagyta jóvá.
Közép-Európa nem szavazna bizalmat Ursula von der Leyennek
