Lyukak tátongnak a rendőrszékházon

Munkatársunktól
2007. 07. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Öt hónappal a Teve utcai rendőrpalotát ért támadás után még mindig nem cserélték ki a megsérült üvegtáblákat az épületen. A Népszava információi szerint a rendőrség felső vezetése addig nem is tervezi kicserélni az üvegeket, amíg meg nem találják a tetteseket, és ezzel próbálják még inkább motiválni a nyomozókat. A székház gondnokságáért a BRFK felel, és a lap szerint már meg is rendelték az új üvegtáblákat, a szállítás azonban egyelőre csúszik. Február 13-a, vagyis a Rendőrségi Igazgatási Központra leadott géppisztolysorozat óta biztonsági fóliákkal fedték be a golyó ütötte ablakokat, de az épület körül a látható védelem visszaállt a bűncselekmény előtti szintre. Szerettük volna megtudni, miért nem sikerült öt hónap alatt kicserélni a sérült ablaküvegeket, de a BRFK sajtóosztályán mára ígértek választ kérdésünkre.
Ismeretes, a rendőrszékházat néhány nappal azután támadták meg, hogy az akkori kancelláriaminiszter, Szilvásy György bejelentette: egyes szélsőséges csoportoknak az a szándéka, hogy „öszszehangolt akcióikkal megzavarják a március 15-i ünnepet, és nem zárható ki a konkrét támadás sem egyes közintézmények ellen”.
Eközben a hét végén a Teve utcai rendőrpalota tőszomszédságában lévő őrzött parkolóban feltörték Gáspár László zenész autóját. Az elkövetőket a rendőrségi központ közelsége sem zavarta, és a Blikk beszámolója szerint a járműből kilopták a rádiót, a zenész iratait, valamint egy laptopot. A BRFK az ügyben nyomozást indított, de hogy a rendőrségi épület kamerái rögzítettek-e bármi gyanúsat az esetről, szintén nem adtak tájékoztatást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.