Történelmi eseményre került sor a moldvai csángók lakta Lujzikalagorban, ahol múlt hétfőn négy pap közösen mutatott be magyar misét. A misézők mindannyian helybéli származásúak voltak és Gyulafehérváron végezték teológiai tanulmányaikat. Salamon Antal Kósteleken, Salamon József és Palkó Ágoston Gyimesbükkön szolgáló atyák a vasárnap felszentelt Vornicu Krisztián iniciális miséjét közösen celebrálni érkeztek szülőfalujukba – számolt be a csango.ro internetes honlap, amely arról is hírt adott, hogy az eseményen szép számmal részt vevő falubeliek mellett Magyarországról és Németországból is érkeztek vendégek. Mint ismeretes, a csángók hosszú évek óta folytatnak küzdelmet a iasi püspökségtől egészen a Vatikánig a magyar nyelvű misézésért, eddig eredménytelenül.
A csángómagyarok anyanyelvű vallásgyakorlata egyébként követelésként fogalmazódott meg a romániai, magyarországi és szlovákiai történelmi egyházak képviselőinek pénteki állásfoglalásában is. Az egyházi illetékesek a III. Európai ökumenikus nagygyűlés őszi nagyszebeni zárórendezvényét készítették elő Nagyváradon. A közlemény szorgalmazza egyebek mellett a kommunizmus elítélését, a kisebbségi etnikai és egyházi közösségekkel szembeni diszkrimináció, jogfosztás minden formájának a megszüntetését, a felekezeti oktatás sürgősségi kormányhatározatban való törvényesítését, az országos ökumenikus tanács létrehozását, az elkobzott egyházi ingóságok, ingatlanok visszaszolgáltatásának folytatását, valamint „az erővel megszüntetett” magyar nyelvű egyetemi oktatás teljes körű helyreállítását.
Hét lakat alatt sínylődik a gyilkos olimpiai bajnok
