Maradjon itthon a hazai gabona!

Dénes Zoltán
2007. 07. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Válságos helyzet alakult ki a baromfiágazatban, mivel az idei kukoricatermés várhatóan nem fedezi majd az állattartók takarmányigényét sem – hívta fel lapunk figyelmét Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke. Elmondása szerint félő, hogy a közeljövőben már az egyébként drasztikusan megdrágult takarmányhoz sem tudnak hozzájutni a hazai baromfi- és sertéstartók. Kijelentette: mérvadó szakértők szerint a mostani aszályos időszak miatt a kukoricatermés alig fogja meghaladni a kétmillió tonnát. Ez viszont – világított rá Bárány László – még a sertés- és baromfitartók 3,2–3,5 millió tonnás takarmányigényét sem fedezi. Ebben a helyzetben – fogalmazott – el kell felejteni az uniós etikettet, s meg kell védeni a hazai érdekeket. – Ez – tette hozzá – elsősorban azt jelenti, hogy a kormánynak katasztrófahelyzetre hivatkozva meg kell tiltania a még Magyarországon lévő kukoricakészletek külföldre szállítását. Mindez már csak azért is ésszerű, mert az intervenciós felvásárlások a hazai költségvetést terhelték. Amennyiben ez nem történik meg, a baromfi- és sertéstartás, illetve az ebből élő mintegy 80–100 ezer család ellehetetlenül, s jövő tavaszra már csak jóval drágább import húst vásárolhatunk – fejtette ki véleményét a terméktanács elnöke. Bárány László szerint a kormánynak ebben a helyzetben a lengyelek példáját szem előtt tartva végre meg kellene védenie a magyar érdekeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.