Anasztaszja Rogyionovát sportszerűtlen viselkedés miatt kizárták a Cincinnatiben zajló, 175 ezer dollár összdíjazású tenisztornáról; hasonló vétség, illetve azt szankcionáló büntetés másodszor fordult elő a női profi versenyeket szervező WTA történetében.
Az orosz játékos már az első két szettben panaszkodott a bírónál amiatt, hogy az amerikai közönség a labdamenetek alatt is hangosan biztatja ellenfelét, a német Angelique Kerbert, majd 4:6, 6:4, 1:0-nál végleg „elszakadt a cérna” Rogyionovánál: szándékosan három ellendrukker felé ütötte a labdát, de mindannyiuk szerencséjére rosszul célzott, és csak a pályát övező falat találta el. A következő pihenőnél a játékvezető odahívta a tornaigazgatót, aki rövid vita után diszkvalifikálta a magáról megfeledkezett huszonöt esztendős szőkeséget.
„Teljesen kiborultam, fogalmam sincs, hogy miért zártak ki. Nem figyelmeztettek, nem találtam el senkit, nem káromkodtam, nem dobáltam az ütőmet” – értetlenkedett legalább a látszat kedvéért Rogyionova.
A WTA harminchat éves történelmében eddig mindössze egyszer történt hasonló incidens: a román Irina Spirlea hajtotta végre a nem túl dicső, de kétségtelenül „történelmi” tettet, amikor a bíró durva megsértéséért küldték le a pályáról az 1996-os palermói tornán.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
