Szakértők, valamint az MSZP és az SZDSZ szakpolitikusai vesznek részt az egészségügyi biztosítási rendszer átalakításáról, a több-biztosítós modell bevezetéséről ma kezdődő, kétnapos dobogókői egyeztetésen – mondta lapunk kérdésére Daróczi Dávid. A kormányszóvivő cáfolta a kormány közeli Népszava tegnapi értesülését, miszerint az új szabályozási koncepció már a jövő héten a kormány elé kerül. – Messze vagyunk még attól, hogy kész normaszövegről tárgyalhatnának a koalíciós pártok. Megállapodásuk alapján most csak az előkészítő munka kezdődik, a végleges előterjesztésig rengeteg változás várható – tette hozzá a szóvivő.
Hangsúlyozta: a nyári szünetre meghatározott menetrend szerint minden héten kétszer ülésezik a kabinet. A most pénteken tartandó tanácskozás egyik napirendi pontja az egészségügyi reform lesz, azt azonban nem mondta el, hogy egyeztetnek-e a biztosítási reformról is. Csak az ülést követően hozzák nyilvánosságra, hogy pontosan miről tárgyaltak – szögezte le Daróczi.
Ezen a héten már több egyeztetés is zajlott a biztosítási rendszer átalakításáról, így többek között Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is tárgyalt a témáról. Kedden az Egészségügyi Minisztériumban is találkoztak a koalíciós pártok, a biztosítótársaságok, a szaktárca képviselői, valamint a szakértők.
Az egyeztetés kapcsán lapunk azt kérdezte Horváth Ágnes egészségügyi minisztertől, hogy a fontosabb kérdésekről, így például a menedzsmentjogok megosztásáról mikorra várható döntés. A tárcavezető azt felelte: most még biztosan nem, mert egyelőre csak a koncepcióalkotásnál tartanak. Az egyik legfontosabb kérdés a menedzsmentjogok megosztása az állam és a magánbefektető között. Ez dönti el ugyanis, hogy kinek milyen beleszólása lesz a fontosabb kérdésekbe. A biztosítótársaságok azt is rendkívül fontosnak tartják, hogy miként változhat a rendszer egy esetleges kormányváltás után. Kérdés ugyanis, hogy miután rengeteg pénzt fektettek be a piacra jutás érdekében, a döntéshozók nem borítják-e fel fenekestül az új rendszert. Nemrég egyébként a Fidesz bejelentette, hogy ha megnyeri a 2010-es országgyűlési választásokat, s hatalomra kerül, akkor eltörli a több-biztosítós modellt, és visszaállítja a jelenlegi rendszert.
Ódákat zengenek a brazil támadó debütálása után, hoppon maradhat az ex-Fradi-edző fia
