Mekk mesterhez hasonlóan az MSZP–SZDSZ-es kormánynak is fordítva sül el minden lépése – jelentette ki tegnap Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő, aki szerint a mobilpatikák bevezetése kizárólag a kabinethez közel álló üzleti körök, a multinacionális tőke érdeke. – Magyarországon jelenleg minden település 5–10 kilométeres körzetében van legalább egy kispatika, és a falvakat járó háziorvosok „mellékállásban” kiválóan működtetik az úgynevezett házipatikákat is. A mobilposták mintájára bevezetendő új rendszerrel tönkretennék a még működő gyógyszertárakat is, amelyek korábban éppen az ágazat liberalizációjára alapozták tevékenységüket. Idősek, gyermekek, súlyos daganatos betegségben szenvedők élete foroghat kockán, mert a mobilpatika nem akkor jön, amikor az orvos felírja a sürgősségi gyógyszert, hanem csak minden másnap vagy harmadnap. Így előfordulhat, hogy egy-egy orvosságért 30–40 kilométerre is el kell majd utazni, a háziorvosok helyzete pedig végképp ellehetetlenülhet.
– A kistelepüléseken továbbra is nehéz biztosítani a gyógyszerellátást, a mobilpatikák bevezetésével elsősorban az ott élőkön szeretnénk segíteni – indokolta az elképzelést Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Hozzátette: mobilpatikát csak közforgalmú gyógyszertár üzemeltethet majd. Nyitva tartása igazodna a településen lévő háziorvos rendelési idejéhez, s mindig lenne rajta gyógyszerész vagy szakasszisztens.
Két rosszullét után jött a még nagyobb dráma a wimbledoni elődöntőben
