Mindent kiszivárogtatok (30.)

(KÖSZÖNET!)
Tisztelt és Kedves – még engem is – olvasó! Hosszan gondolkodtam (volt időm), megírjam-e a most következőket. Végül azért döntöttem a megírás mellett, mert megható telefonokat kaptam: – Mi történt? Mért nem jelentem meg? Elbocsájtottak? Otthagytam a Magazint? Amint most kiderül, egyik sem történt meg. Hanem teljesen váratlanul egy szemműtéten estem át, még most is alig látva betűzöm ki ezt. Köszönet tehát az olvasónak, remélem kellő indok ez. Köszönet dr. Salacz Györgynek, a Mária utcai szemklinika professzorának, Közép-Európa első számú szemsebészének, a műtét sikeréért! És köszönet az áldatlan állapotok között hősiesen helytálló orvosoknak, ápolónőknek, minden dolgozónak!
Egyszer talán még egy önálló est is kerekedhet az elmúlt hetek élményeiből. Hiszem, hogy Isten ujja volt ez. De nem „figyelmeztető”, nem „büntetés”, illetve talán még az is… De nem a szó farizeusi-nyárspolgári értelmében, hanem, remélem: ez az olvasástól is megvontság, eddigi életpályám-vitelem átgondolása már nagyon rám fért. Most értettem meg Pilinszkynek ezt a sorát – lehet, hogy pontatlanul idézem –, a szemek homálya pontosabb lehet a lámpafénynél.

ELMÉLKEDÉS A TISZTELETRŐL

(AZ EGZISZTENCIA NYUGTALANSÁGA)
– Csillapíthatatlan vágya azonban bizonysága valami másnak, sőt az Egészen-Másnak. És így az előtt a paradoxon előtt állunk, hogy az ember csak akkor lehet önmaga, csak akkor találhat vissza saját lényéhez, ha életében fölébe emelkedik önmagának, ha megtapasztalja, hogy éppen kielégítetlensége az ő kielégítettsége. Minthogy a vágy igazi kielégülése, maradéktalan csillapulása lehetetlen, bánat fog el, és újra vágy, mélységes honvágy. És tudjuk, hogy az ember saját magától mindenestül képtelen betölteni igazi vágyát.
Hogy tiszteljük az embereket, ahhoz magunkat kell tisztelnünk. Magunkat azonban nem tudjuk tisztelni anélkül, hogy azt ne tiszteljük magunkban, ami tökéletesen meghaladja saját énünket: Istent.

(ISTEN TISZTELETE)
– Itt minden közbenső lépcső átugrásával nyomban a lényegre szeretnék térni. (Boros László, Az emberben felénk hajló Isten, PRUGG VERLAG, Eisenstadt, 1973.) Volt egy ember, akiben maga Isten maradéktalan tiszteletet adott az emberi lényegnek: Krisztus. Krisztus föltétel nélküli igent mondott egzisztenciánk határtalanságára. Az evangéliumban csaknem minden fontos kijelentését Amen, azaz Igen vezeti be. Jánosnál néha kétszer is: „Amen, Amen, mondom nektek” (vö. Jn 1,51; 5,19). Krisztus kimondta a nagy Igent az emberi valóságra. Mi itt egész egyszerűen csak egymás után felsoroljuk az egyes szentírási helyeket annak bizonyítására, milyen nagyon tisztelte az emberré lett Isten az embereket.

(„AZ ISTEN FIA)
– Jézus Krisztus ugyanis, akit mi köztetek hirdettünk, nem volt Igen és nem, hanem az Ige valósult meg benne. Isten valamennyi ígérete Igenné vált benne. Ezért van itt általa az Amen, az Igen” (2Kor 1,19k). – „Emésztő tűz ő” (Zsid 10,27), vagyis önmagán túl ragadja az embert. „Beteljesedett. Én vagyok az alfa és omega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet forrásának a vízéből” (Jel 21,6). – „Aki abból a vízből iszik, amelyet én nyújtok neki, nem szomjazik soha többé. A víz pedig, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne” (Jn 4,14).

(A TELJESSÉG VAN ITT:)
„Elfelejtem, ami mögöttem van és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért Krisztus Jézusban” (Fi1 3,13–14). – „Jézus Krisztussal a kedvesség jött a világba” (Jn 1,17). – Benne „megjelent Isten jósága, amely minden embert meg akar menteni” (Tit 3,4). Krisztus biztosított minket: „Veletek maradok mindig, az idők végezetéig” (Mt 28,20). – Az ember legmélyebb vágya valóra vált: „Leküldöm rátok Atyám ígéretét” (Lk 24,49). – Azóta a világ mindenestül nyitott: „Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve; minden föl van fedve és nyitva áll szeme előtt (Zsid 4,13). – Krisztus által az abszolút jóakarat átfogja az egész világmindenséget: „Krisztusban egyesített mindent, ami a mennyben és a földön van” (Ef 1,10).
(Jövő héten a befejező rész)