Nem felel meg a piaci szabályoknak az OMV felvásárlási kísérlete – jelentette ki Tusnádfürdőn Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója. A XVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban Hernádi kifejtette: az államnak kötelessége biztosítani, hogy stratégiai fontosságú vállalat eszközei ne kerüljenek más állam ellenőrzése alá. Ugyanakkor hangsúlyozta: nem a külföldi tulajdonszerzést kifogásolják, hanem az a gond, hogy az osztrák cég lépése nem felel meg a piaci szabályoknak. – Győzzön a jobb, amennyiben ugyanazok a játékszabályok, azonban az OMV esetében nem ez a helyzet, az osztrák céget ugyanis fel sem lehet vásárolni, és többségi részesedést sem lehet szerezni benne – mondta a vezérigazgató. Hozzátette, örül annak, hogy a magyar politika szereplői egyetértenek a felvásárlás elutasításában.
Mindeközben új földgázmezőt talált a Mol és az INA a magyar– horvát határon. A magyar olajtársaság közleménye szerint a Baranya megyében végzett fúrások azt mutatják, hogy hazai viszonylatban jelentős méretű szénhidrogénkészletet fedeztek fel. A térségben a három gázt tartalmazó szakasz közül kettő már igazoltan termeli a nyersanyagot. A tesztek során az alsóbb rétegekből napi 62 ezer, a középsőből pedig 372 ezer köbméter földgázt hoztak felszínre naponta.
Marine Le Pen az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult
