Gyurcsány Ferenc szerint az orosz elnök a csütörtökön megrendezett csonka finnugor csúcstalálkozót követő kétoldalú megbeszélésen „határozottan pletykának minősítette, hogy az OMV kivásárlási próbálkozásai mögött bármiféle orosz cég – esetleg a Gazprom – állna”. A Mol–OMV ügy nyomán Putyin egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a két ország partneri viszonya keretében „kormányzati kézben lévő cégek csak előzetes tájékoztatást követően, érdemi konzultációk után vegyenek részt felvásárlásokban”. Több elemző lehetségesnek tartja, hogy az Ausztriában is egyre nagyobb befolyásra szert tevő orosz befektetők állnak a támadás mögött.
Putyin tájékoztatta a magyar miniszterelnököt a délkelet-európai orosz energetikai, gáz- és olajipari projektekről, az intenzív fejlesztésekről és aktív orosz politikáról, amely „a későbbiekben mindenképpen EU-együttműködést tesz szükségessé”. Szó esett a tízmilliárd köbméteres gáztározó építéséről is, amely „egyaránt érdeke Budapestnek és Moszkvának is”.
Az energetikai kérdések annak ellenére jelen voltak, hogy Gyurcsány kijelentette: mostani vizitjére nem is hozott magával gazdasági szakembereket, mivel nem politikai-gazdasági kérdéskör a finnugor nyelvrokonság.
A kormányfő a találkozó hivatalos témájával kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy újra kell gondolni a finnugor kapcsolatrendszer kezelését, korszerűsítve a még 1993-ban megfogalmazott elveket, és újjáélesztve az azóta „elkopott eszközrendszert” is.
A szaranszki nemzetközi finnugor fesztivál keretében magyar– orosz–finn csúcstalálkozót tartottak: a vendéglátó Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívására Gyurcsány Ferenc és Tarja Halonen finn államfő látogat Mordvinföld fővárosába. Ismeretes, hogy a finnugor kapcsolatrendszerből kihagyhatatlan Észtország miniszterelnökét, Andrus Ansipet Putyin nem hívta meg Mordvinföldre, amiért Tallinnban eltávolították a szovjet megszállóknak emléket állító szobrot, és a városon kívül helyezték el azt.
Gyurcsány tegnap délelőtt telefonon tájékoztatta a találkozóról kirekesztett Ansipet.
Black Rock Gold, Dragon Power Green, El Diablo, Szuperhős Blue – ha ezek a nevek ismerősen csengenek, van egy rossz hírünk
