(Köln)
A terrorizmus elleni harc módszereiről Berlinben kirobbant politikai vitában az államelnök sem rejtette véka alá véleményét, és tartózkodó magatartásra szólította fel a kereszténydemokrata Wolfgang Schäuble szövetségi belügyminisztert. „Nyílt akarok lenni – és szükség esetén kényelmetlen” – hangoztatta megválasztása után Horst Köhler, s az államfő most szükségesnek tartotta, hogy – ha igen tartózkodó stílusban is, de félremagyarázhatatlan formában – kritikát gyakoroljon Schäuble terveivel szemben. Ezek szerint ugyanis a mobiltelefonok lehallgatása és az internet ellenőrzése mellett azt a lehetőséget is vizsgálják, hogy terrorgyanús személyeket adott esetben és a biztonság érdekében likvidálni is lehetne. Az államelnök elismerte ugyan, hogy a miniszternek egyenesen kötelessége a terrorizmus megelőzését szolgáló rendelkezések kidolgozása, de nem tartotta helyesnek a javaslatok – mint fogalmazott – „staccato ritmusban” történő nyilvánosságra hozatalát. Köhler – a közszolgálati ZDF tévéállomásnak nyilatkozva – annak az aggodalmának adott kifejezést, hogy a polgárok nem lesznek képesek feldolgozni a rohamlépésben bejelentett intézkedéseket, amelyek azután fokoznák a félelem és a bizonytalanság érzését.
A nagykoalíció pártjai felszólították a szövetségi belügyminisztert, követeléseivel párhuzamosan gondoskodjon megfelelő törvényjavaslatokról is.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
