Nagy erősségű, a Richter-skála szerint 6,7-es fokozatú földmozgás, majd több utórengés rázta meg tegnap Északnyugat-Japán Niigata kormányzóságát – adta hírül az AP. A helyi hatóságok adatai szerint nyolcan – főként idős emberek – életüket vesztették, több mint ezren megsebesültek. A tokiói magyar külképviselet tájékoztatása szerint a természeti csapásnak nem voltak magyar áldozatai, sérültjei.
Niigata és Nagano kormányzóságokban 700, többnyire hagyományos faépület megsemmisült, 18 másik pedig súlyosan megrongálódott – jelentette a katasztrófavédelem. A legerősebben sújtott Kasivazaki városból kétezer embert telepítettek ki, a helyi televízió öszszedőlt házakról, gyökerestül kifordult fákról, beomlott, megrepedt hidakról és egy parkot keresztben átszelő hatalmas földhasadékról számolt be. A tengerparton félméteres szökőár söpört végig, de károkat nem okozott.
Három atomerőművet leállítottak, közöttük a világ legnagyobb ilyen létesítményében, a Kasivazaki-Kariva transzformátorházában kisebb tűz keletkezett, radioaktív anyag nem szivárgott ki – nyilatkozta Yaszusi Hasegava, a tokiói elektromos vállalat vezetője. Leállították a nagy sebességű Shinkansen vonatokat is, a niigatai repülőteret lezárták. A rengést az egész Honshu-szigeten érzékelték, a Niigatától 250 kilométerre lévő Tokióban kilengtek a felhőkarcolók.
Niigatában 2004. október 23-án hatvanhét halálos áldozatot szedett és háromezer ember sebesülését okozta egy hasonló, 6,7-es erősségű földrengés.
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
