Olvasóinktól

Olvasóinktól
2007. 07. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balogh István (Szolnok): Az Árpád-év döbbentett rá ismét arra a sajnálatos tényre, hogy ma az országban egy nemzeti évforduló megünneplése nem magától értetődő dolog. A honszerző fejedelem halálának 1100. évfordulóján a Bodrogközi Régi Magyar Kultúra Alapítvány emléktúrát szervezett. Vereckétől kiindulva korhű öltözékben és felszereléssel lóháton járták végig hazánk tájait. Az út során semmilyen fennakadás nem volt, kivéve Budapestet. A résztvevők úgy gondolták, az Árpád-kultusz kiemelt helye a Hősök terén álló honfoglalási emlékmű. Szerettek volna egy rövid főhajtásra megállni Árpád és vezértársai szobrai előtt. Nem tehették, mert ez a lehetőség nem adatik meg bárkinek. Előre benyújtott kérelmüket olyan indokokkal utasították el, hogy a tíz-egynéhány ló patkója fölvágja, jóvátehetetlenül károsítja a tér kövezetét. Ha a Hősök terén veszélyt jelent a környezetre néhány lovas csendes ottléte, miért nem okoz gondot a tervezett nemzeti vágta a maga jóval nagyobb felhajtásával?

Péter Béla (Budapest): Lapjuk július 7-i számában a Papp-bizottság jelentéséből a következőket idézték: „A Fidesz-nagygyűlés befejeződött, és a Kálvin tér irányába mennek el a normális és tisztességes emberek.” Az október 23-i nagygyűlés napján a rádió tájékoztatása alapján a metró az Astoria megállójánál nem állt meg, csak a Deák Ferenc téren. Így innen gyalog mentem az Astoria megállójához Orbán Viktor beszédének meghallgatására. A beszéd befejezését követő egy perc múlva visszaindultam a Deák tér felé, hogy a metróval haza, Budára menjek. A gyalogjárdán velem együtt sokan igyekeztek a Deák tér irányába. A Madách téren ezután a közlekedési lehetőség megszűnt, mert sokan jöttek a Deák tér felől és sokan a Kossuth Lajos utca felől. Ugyanakkor az úttesten felvonulók érkeztek a Kossuth Lajos utca irányából a Deák tér felé haladva. A járdán már nem tudtam közlekedni, mert a Deák tér irányából érkező rendőrök és az úttesten közlekedő felvonulók összecsaptak. A rendőrök verték az úttesten levő felvonulókat, és könnygázgránátokat dobáltak, amelyek szaga engem is elért. Visszafordultam tehát az Astoria felé, de haladni alig tudtam, mert rengetegen érkeztek a nagygyűlésről a Deák tér felé. Kínkeservvel átküzdöttem magam a felém érkező gyalogosokon, és sikerült a Kossuth Lajos utcán és a hídon gyalogosan átjutnom a Budán közlekedő villamoshoz, amely elvitt a Moszkva térig. Ez a történet, amelynek szenvedő alanya voltam. Én nem adtam jelét, nem panaszoltam jogos sérelmemet sem a sajtónak, sem a rendőri szerveknek. De hogy engem marasztaljon el a Rebisz-jelentés, amely szerint én nem „normális és tisztességes” ember vagyok, mivel a nagygyűlés befejezése után a Deák téri metróállomás igénybevétele útján akartam mint békés járókelő hazamenni és nem felesleges kerülővel a Kálvin tér irányába – ez felháborító. Egyébként roppant sajnálom, hogy az enyhén szólva kifogásolható rendőri intézkedéseknek egyik okozója voltam.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.