Tizedik alkalommal rendezi meg Kárpát-medencei történelemtanár-táborát július 23–28. között a Rákóczi Szövetség. A tábornak Mátrafüreden a Vadas Jenő Erdészeti és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola kollégiuma ad helyet. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke lapunknak elmondta, a rendezvény fő célja, hogy a különböző országrészekből érkező történelem szakos tanárok megismerjék mind a magyarországi, mind a szomszédos országok történelemoktatását, illetve lehetőséget ad szakmai továbbképzésre, kapcsolatok kialakítására. A tábor előadói között szerepel többek között Földesi Margit, Gaudi-Nagy Tamás, Jeszenszky Géza, Pesty László és Tőkéczki László.
A tábor első napján a késő délutáni előadásokat borkóstolóval egybekötött ismerkedési est követi. Az öt nap folyamán előadások hangzanak el egyebek mellett Batthyány miniszterelnökségéről, az Antall-kormányról, a XVI. századi, monarchiabeli Magyar Királyságról, a Kádár-rendszer „fénykoráról”, a második világháborút lezáró békékről, a kommunista diktatúra műsorpolitikájáról és a filmcenzúráról, a tavaly őszi budapesti események büntetőpereiről. A tábor utolsó előtti napján a résztvevők meglátogatják a balassagyarmati Palóc Múzeumot, a csesztvei Madách-kúriát, Szécsényt és Hollókőt.
Az érdeklődők további információkat a Rákóczi Szövetség központi irodájától (tel.: 06-1/201-3067; e-mail: [email protected]; web: www.rakocziszovetseg.org) kaphatnak.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
