Romlott a cseh bűnügyi statisztika

MTI
2007. 07. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Majdnem 185 ezer bűncselekményt jegyzett fel a rendőrség az idei első fél évben Csehországban, ami 20 ezerrel több, mint a tavalyi év hasonló időszakában – derült ki abból a rendőri kimutatásból, amelyet tegnap hoztak nyilvánosságra Prágában. A hatóságoknak a bűncselekmények 38 százalékát sikerült felderíteniük, ami másfél százalékkal kevesebb, mint 2006 első felében. Jirí Houba, az országos rendőrfőkapitány helyettese szerint azonban nincs ok különösebb aggodalomra. „Kibővült a hivatalosan számon tartott bűncselekmények jegyzéke. Az idén ezek közé került például az ittas vagy a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, ami jócskán megemelte a statisztikát” – magyarázta újságíróknak a sajtóértekezleten Houba. Elismerte ugyanakkor, hogy azért mégsem ilyen egyszerű a helyzet. „Nagyon negatív tény, hogy jelentősen emelkedett az erőszakos bűncselekmények száma. Az első hat hónap alatt 119 gyilkosságot jegyeztünk fel, ami egyharmaddal több, mint a tavalyi év első felében” – jegyezte meg.
Emelkedett a lopások és a betörések száma is. Az első fél évben több mint 25 ezer személygépkocsit törtek fel és fosztottak ki. Ez háromezerrel magasabb szám, mint 2006 első felében.
Houba kedvezőtlen fejleménynek nevezte, hogy az első fél évben emelkedett a nem tisztázott bűncselekmények száma. „Ha ez a folyamat folytatódik, akkor szükség lesz bizonyos intézkedésekre” – mondta. Úgy vélte azonban, hogy először a helyzet részletes elemzésére és az okok feltárására van szükség. Ebből a szempontból igen rossz a helyzet Prágában, ahol a bűncselekmények mindössze 20 százalékát sikerült felderíteni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.